Az interaktív etnográfiát korábban úgy határoztam meg, mint egy olyan társadalomtudományi módszer, mely (a) az interaktivitás fogalmát használja az etnográfiai megismerési folyamat leírására illetve szervezésére, és ezzel szoros összefüggésben (b) a kutatás tervezésétől a publikációig - illetve tovább - tudatosan, tudományos eszközként alkalmazza az interaktív hipermediális technikákat. Ebben a fejezetben szeretném röviden kifejteni ezt a definíciót.

A megértő, interpretív tevékenységként elgondolt etnográfiának két fontos aspektusa, szereplője van, melyek összefüggésében érdemes megvizsgálni az etnográfia interaktivitását, illetve ennek lehetőségeit. Az egyik az idegen. Az idegennel, mint értelmezésre és interpretációra szorulólóval szemben az etnográfia, pontosabban az etnográfus mindig interaktív, hiszen az idegen az etnográfus számára mindig a vele folytatott interakciókban, illetve saját interakcióin keresztül válik megragadhatóvá. Abban az értelemben azonban, ahogy korábban az interaktivitást meghatároztuk, már nem ennyire egyértelmű a helyzet. A "közeg válaszol" az etnográfia idegen-aspektusa tekintetében azt jelenti, hogy az idegen reflektál arra a képre, amit az etnográfus róla magában és az etnográfiában, mint végső produktumban kialakít, s ez a reflexió be is épül az etnográfiai folyamat keretei közt konstruált tudásba. Erre a visszacsatolásra vannak példák az etnográfusok gyakorlatában, ám a reflexiók ritkán szervesülnek a végső produktumokban. A másik fontos aspektus "sajátként" jellemezhető, s az etnográfiai interpretációs tevékenység célközönségét jelöli. Az etnográfia interaktivitása ebben az aspektusban is azt jelentené, hogy az etnográfus saját közössége reflektál arra, amit az etnográfián keresztül az idegenről megtud és ez beépül magába a tudásba - ám erre alig találunk példát. Az egyik probléma az, hogy az etnográfus a legritkább esetben tudja, vagy egyáltalán akarja tisztázni, hogy kiknek is ír, ám legalább ekkora kérdés az is, hogy szükségét látja-e egyáltalán az etnográfus annak, hogy saját közössége bármilyen visszajelzéssel legyen a megértés sikerességét vagy mikéntjét illetően.

Az etnográfia e két aspektusa pedig gyakorlatilag sohasem találkozik. Amennyiben az etnográfia célja a saját közösség és az idegen horizontjának közelítése, a másik megértése, úgy ez felettébb problematikus. Az interaktív etnográfia erre a találkozásra próbál lehetőséget teremteni.

Ennek a próbálkozásnak a keretében az etnográfia kiegészül egy harmadik aspektussal, az etnográfussal. Nem csupán arról van szó, hogy az etnográfus reflektál saját jelenlétére a terepen, vagy - ami ritkábban történik meg - jelenlétére saját társadalmában. Az etnográfiai tudás az interaktív etnográfia keretei között e három szereplő interakcióiban jön létre. Az interaktív etnográfia mint produktum (azaz a vizuális atlasz), ebben az összefüggésben lényegében egy kommunikációs felületnek tekinthető. Ekként fontos jellemzője a változás, ami szerencsés esetben azt jelenti, hogy az újabb üzenetcserék e kommunikációs folyamatban a korábbiakkal szoros összefüggésben állnak, azokra reflektálnak. Ez a modell lehetőséget teremt mind az idegennek, mind a saját közösségnek nevezett szereplőknek arra, hogy beleszóljanak az etnográfiai tudás létrehozásának folyamatába, sőt, ők maguk is e tudás létrehozóivá válhatnak. Ennek azonban a gyakorlati megvalósítás szempontjából számos fontos következménye van. Az például, hogy a szereplők e lehetőséggel éljenek is, természetesen bizonyos infrastruktúrát és tudást feltételez, így az interaktív etnográfia a maga teljességében nem alkalmazható minden terepen. Az infrastruktúra követelményként az etnográfus aspektusában is jelentkezik: azaz meg kell teremteni egy olyan virtuális szoftveres környezetet, mely - az internet ma ismert formájától némileg eltérően, a weikipedia-szerű rendszerekhez hasonlóan lehetővé teszik a felhasználóknak, hogy saját reflexióikat az egészhez hozzátegyék. Ez a környezet a projekt jelenlegi állapotában nem áll rendelkezésre, elkészítése a további fejlesztések része.