A befogadó-felhasználó-olvasó szemszögéből nézve, a hipertexttel szemben talán legtöbbet felhozott érv szerint a hiperext nélkülöz mindenféle struktúrát, ami dezorientáltságot, dezorganizációt eredményez. Hogyan találja meg az olvasó a szöveg „értelmét”? Egy alapvetően nem hierarchikusan felépülő struktúrában hogyan lehet biztosítani, vagy legalább felismerhetővé tenni egy, az eltévedést ha nem is kizáró, de minimalizáló, analitikus rendszert úgy, hogy ugyanakkor megőrizzük a hipertext előnyeit? Hogyan lehet struktúrát adni a hipertextnek?

A hipertext alapvető metaforája az utazás. (Müllner 2000) Ahhoz, hogy egy utazás során ne tévedjünk el, egy térképre van szükségünk. A hipertext esetében ez egy portolan-típusú – a multilinearitást támogató – térképre. A portolan a 14-15. század jellegzetes térképtípusa. Mint neve is mutatja, feladata és szerkesztési elve az a kérdés volt, hogy – alapvetően a Földközi tenger térségét figyelembe véve – az iránytű segítségével az egyik kikötőből hogyan jutunk el egy másikba. „Az iránytű nemcsak a portolántérképek használatához volt feltétlenül szükséges, hanem a térképfelvételhez is, s ez a térképek külső megjelenési formájára is rányomta bélyegét. Szerkesztési alapjuk egy vonalhálózat volt, amelynek középpontjából (a főrózsából) indultak ki az irányvonalak. A térkép szélein mellékrózsák voltak elrendezve, amelyeket egymással és a főrózsával irányvonalak kötöttek össze. A portolánok készítői számára nem a vetület - az ókori kartográfia legfontosabb, akkortájt csak az arab világ tudósai által ismert elméleti problematikája - volt a lényeges, hanem az útvonal. Nem nagyon állt mögöttük rendszerezett elmélet, csak a gyakorlati tudás és a hajózási tapasztalat, ennek ellenére reálisabb képet adtak a Földközi-tenger partvidékéről, mint az ókori térképészet vagy a kolostorkartográfia." (Pápay - Klinghammer - Török 1995) Minthogy az ókori kartográfiától eltérően nem a matematika keretei közt jött létre, középpontjában nem az ismertként feltételezett világ mértani típusú felosztása, egy adott helye minél pontosabb – koordináta-szerű – és abszolút meghatározása állt, hanem az eligazodás, a dolgok – a kikötők – kapcsolódásának, viszonyainak problémája. Ezekről a térképekről még az, a korábban elterjedt, de ekkor is általánosan használatos térstrukturáló elv is hiányzik, mely szerint a világ középpontja Jeruzsálem és a jeruzsálemi templom vagy a Golgota hegye. Ezen térképek legtöbbjén nincsen az utazás során az eligazodás számára használható középpont. A felrajzolt irányvonalak éppen arra szolgálnak, hogy segítségükkel a térképre illesztett iránytű alapján bárhonnan bárhova el lehessen jutni. A portolánok nem a tudós szobájában, hanem a tengeren születtek, ahol nincs más csak a hajó, meg az iránytű, meg a hullámok, szelek és a part. Meg a zátonyok és a szaracénok. Később, mikor már elméleti típusú írások születtek a portolánok készítésének gyakorlatáról, ezeket nem a geográfiával hozták összefüggésbe, hanem igen sok esetben „Arte de navigar” címet kaptak ami többek közt azt is jelzi, hogy ez a tudás a „techné”-hez áll közel. Az igények és a tudomány változásával azután a portolánok kikoptak a használatból. A szó, és az eszme – a relatíve, bizonytalan viszonyok közt az abszolút vonatkoztatási pontok helyett a dolgok egymáshoz kapcsolódása, és a dolgok közti útvonal alapján történő eligazodás, „arte de navigar” - napjainkban, a „hálózottság korában” sajátos módon kel új életre. A hipertextualitás nem csupán az információszerzés, de a web-tartalom szervezés fontos eszköze is. A hipertextek alkalmazása azonban hamar átláthatatlan útvesztővé változtathatja a adott oldal struktúráját, hiszen a felhasználó itt az olvasóval ellentétben nem lát rá érdeklődése tárgyára, hanem benne van. Az eligazodás, az oldalak, kommunikációs struktúrák – és a tudásszerzés – követhetővé, átláthatóvá és nem utolsó sorban ellenőrizhetővé tételére egyre több webtartalom menedzselő szoftvert fejlesztettek és fejlesztenek ki. E szoftverek és fejlesztőik nevében és szóhasználatában találkozhatunk egyre több alkalommal a portolan szóval.¹ A szóhasználat a fentiek figyelembe vételével nem lehet véletlen.

A portolanok felidézése a hipertextuális szövetek szerveződése, strukturálása kérdésében arra irányítja a figyelmet, hogy az efféle struktúrákban az alapvető szerepet a kapcsolatok és kontextusok kapják, és a struktúrában való eligazodás is inkább ezek mentén történik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az eligazodáshoz arra van szükség, hogy a kontextusok megragadhatóvá, értelmezhetővé, a kapcsolatok pedig követhetővé, azonosíthatóvá váljanak. E célra lényegében négy eszköz áll rendelkezésünkre.

Alapszintű struktúraépítés
Alapszintű struktúraépítésen azt a szerkesztési módszert értem, melynek során a komplex formák, konstrukciók - pl. a szöveges narrációk, vagy a sorozatok - mindig az egyszerű, alapszintű elemekből állnak össze, úgy, hogy a konstrukcióból magából láthatók és közvetlenül elérhetők az alapelemek. Technikailag ez úgy valósítható meg, hogy egy szövegegység (lexia) vagy a későbbi sorozatok elemei egy-egy külön html lapon kap helyet. A narráció vagy a sorozat, mint egész ezen különböző természetű lapok iframe-ekkel egy közös keretbe vont, vagy linkekkel egymáshoz kötött sorozatából tevődik össze. Link-tipológia A hipertext hétköznapi megjelenési formájában általában kizárólag egyféle módon jelenik meg: az intertextualitás explicit eseteként két szöveg, illetve a hipertext két eleme közötti egyértelmű kapcsolatot jelöl (ezt direkt linknek nevezem), ám nem hordoz semmiféle információt e kapcsolat jellegére és erősségére nézve, és általában kizárja az alternatívák lehetőségét. A hipertextuális struktúra szerveződési szintjei mentén az első ilyen eszköz a link-tipológia alkalmazása.

Link típusok
A módszer több kutató nevéhez is köthető, ám köztük mindenképpen legfontosabb Randall Trigg, aki arra tett kísérletet, hogy sztenderdizált link-típusok bevezetésével alkalmassá tegye a hipertextet a tudományos szövegírásra.
Elképzelése szerint a link típusok bevezetésével:

1. Az olvasók könnyebben megérthetnek egy érvelést;
2. a számítógépek alkalmasakká tehetők arra, hogy a linktípus-rendszer színfalak mögötti értelmezésén keresztül segítséget nyújtsanak mind az íróknak mind az olvasóknak a szövegek megértetésében / megértésében, pl, színek, stílusok, ablakméretek stb. alkalmazásával, akár egyszerűen azzal, hogy a megjelenítendő tartalomhoz szabják a megjelenítő ablak méretét, stb.
3. a link típusok tág, ám korlátozott rendszerének bevezetésével - mely a logika és a retorika szabályszerűségei szerint épült fel - az írók is könnyebben alkothatnak átláthatóbb és könnyebben értelmezhető szövegeket (érveléseket)
   

Trigg alapvetően két típusra osztotta a linkeket:

1. Normál: olyan linkek, melyek egy tudományos szöveg különböző részeit (lexia) kapcsolják össze.
2. Kommentár: melyek az adott műhöz kommentárokat, kritikákat ajánlanak föl, úgy is, hogy a művön kívülre mutatnak.

Trigg tipológiája végül nem vált a mindennapi gyakorlat részévé, mivel sem az idő közben elterjedt böngésző programok, sem az internet szabványok fejlesztői nem reagáltak érdemben a felvetésre. Az internet, pontosabban a hipertextet megvalósító (x)html technológia a css (Cascading Style Sheets - rangsorolt stíluslapok) alkalmazásával azonban lehetővé teszi, hogy a linkek grafikai megjelenésének konzekvens szabályozásán keresztül utaljunk a linkekkel megvalósított logikai kapcsolatok természetére is. (Ebben a szövegben ezzel az eszközzel próbálom jelezni a szövegközi hivatkozások természetét. A színkódok feloldását l. a súgóban.)

Az interaktív etnográfiai szövet strukturálásában a linkek számos módon vehetnek részt, s ezek közül csupán egy a link tipológia. A tipológiához hasonlóan stílusdefiníciók segítségével jelezhető a linkekkel létrehozott kapcsolatok erőssége is. Végül a direkt linken kívül többfajta kapcsolat is megvalósítható:

• allúzió: rejtett utalás a szövegben egy másik szövegre, illetve struktúra egy másik elemélre, mely azonban nem tartalmaz direkt linket. Az allúzió arra ösztönzi az olvasót, hogy megtalálja a hivatkozott, illetve hivatkozni vélt elemet vagy részletet.
• Céltalan vagy törött link: olyan direkt link (a hozzá tartozó grafikai jelöléssel) melynek nincsen meghatározott célpontja. Gyakorlatilag az allúzió erősebb formája.
• Hivatkozás-lista: olyan pop-upként vagy új lapon/ablakban megjelenő lista, mely az adott link lehetséges célpontjait tartalmazza. Általa elérhető, hogy egy horgonyról (tehát a textúra egy adott, névvel megjelölt pontjáról) ne csupán egy helyre mutathasson link.
• Információk közlésére, s bizonyos mértékig a linkek funkciójában alkalmazható még a textúra elemeihez rendelt "title"-mező. Ez a(z x)html nyelv egyik eleme. A mezőben közölt rövid szöveges tartalmat a böngészők az ekként megjelölt elemek fölé helyezett kurzor hatására megjelenítik.

Ezeknek az eszközöknek a segítségével a linkek komplex rendszere hozható létre, ami nem csupán azért fontos, mert segítségükkel a hipertextuális szövet is jól strukturálható, hanem azért is, mert ezáltal a hipertext direktségével kapcsolatos, a hipertextet szájbarágós módszerként interpretáló kifogások élét is el lehet venni.

Hipertext mintázatok
A strukturálás eszköze lehet egy magasabb szinten a hipertext mintázatok átgondolt alkalmazása. E mintázatokról George Stuart Joyce (Authoring As Architecture: Toward a Hyperfiction Poetics) és Mark Bernstein (Patterns of Hypertext)² alkotott átfogó elméleteket, melyek ismertetésétől itt eltekintek. A mintázatok alkalmazása mind a szerzők, mind a felhasználók számára áttekinthetőbbé, kiszámíthatóbbá teszik a struktúrát.

A struktúrák értelmezését a legfelső szinten segíti továbbá az interfész metaforák alkalmazása. Miután ez az interaktív etnográfia elméletében is fontos elem, így a következő fejezetben részletesen is írok róla.

        

[1] Ilyenek találhatók az alábbi weboldalakon: www.portolancs.com; www.portolangroup.com; www.portolan.net; www.portolan.ca.

[2] Az elméleteket magyar nyelven részletesen ismerteti Józsa Péter.