A tradícionális paraszti kultúra felbomlásának folyamata Homrogdon

Az a kultúra, amit tradicionális paraszti kultúrának szokás nevezni, Homrogdon már a 20. század legelején visszavonhatatlanul erjedésnek indult.

Ennek okai közt kiemelkedő helyen szerepel a falu gazdasági viszonyai, birtokszerkezete [1] miatt igen korán, már a 19-20. század fordulóján megjelenő ingázás. Nem csupán arról volt szó, hogy aratás idején a faluból távoli vidékekre is mentek férfiak dolgozni, hanem arról, hogy viszonylag állandóvá vált a falusiak munkavállalása a közeli iparvidékeken. Ehhez kapcsolódott a szintén igen korán megjelenő amerikázás" - azaz az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában történő munkavállalás. Ezek hatásairól később bővebben lesz szó. A társadalom nyitottságát jól jellemzi a viselet korai elhagyása. Az 1. számú 1940-es szüreti felvonuláson készült képen, állatai előtt még "viseletben" jelenik meg egy fiatal férfi, ám azt nem lehet teljes bizonyossággal tudni, hogy a háttérben állók egyértelmű figyelő tekintete minek szól: a fényképésznek, az állatoknak - vagy éppen a "viseletbe" öltözött férfinek.

 

1.	2.	3.	4.

A 2. képen egy, a front alatt [2] készült képet látunk, melyen egy család a hozzájuk beszállásolt katonával fényképeztette le magát. A 3. kép készítésének pontos ideje nem ismert, de valamikor az 1940-es évekre tehető. Utóbbi képen jól látható a fiatalok városias öltözete. A 3. kép különösen érdekes, hiszen a bal oldalon álló - feltehetőleg - asszony ruháján a kor divatos, népi ihletettségű mintái fedezhetők föl. Témánk szempontjából azonban különösen tanulságos a 4. kép. Ezen egy, "valahol az orosz fronton, 1944. június hó 16. án." Írott-rajzolt képeslapot látunk, melyet Laczkó János küldött emlékül feleségének Homrogdra. (Több, ehhez hasonló lapot is küldött.) A szöveg a honvágy és a félelem érzései közt ideálissá vált otthonról így ír:

"Itt a harcok mezején
Hol hazámat védem
Visszatérek én majd egyszer
Győztesen és épen
Az én kicsi lányom
Szalad majd elébem
És én boldog örömmel
Veszem az ölemben
megcsókolom százszor
Az édes kisarcát
És ő boldogan öleli át apját
Boldog örömmel ölelem
át anyját.
Mily boldog is lesz akkor
Ez a kicsiny család."

A képen azt a pillanatot látjuk "megörökítve" mikor a hazatérő apa elé szalad kislánya. [3] A kislányon szintén jellegzetesen nem népviselet-típusú öltözetet látunk.

Ez a korán megindult munkaerő-elvándorlás, ingázás hatásán kívül annak köszönhető, hogy a betelepített rutének lakta falu - több, karakteres néprajzi tájegység határán - nem birtokolt sem igazán jellegzetes tárgyi kultúrát, sem pedig sajátos szokásrendszert. Nem volt Homrogdra jellemző viselet, hímzés, fazekasság, sem jellegzetes homrogdi tárgytípusok, formák. [4] Nincs tehát olyan "sui generis" öröksége a falunak, melyre néprajzi értelemben büszke lehetne, s melyet "örökségesítve" megélhetéssé konvertálhatna.

Ezzel párhuzamosan a közösségben érvényes helyi hagyomány is felbomlott, de újjá a korábbi értelemben - azaz mint normatív vonatkozási rendszer - már nem konstruálódott, helyette inkább egyfajta lokális életszervezési modell meglétéről beszélhetünk. A hagyomány és a lokális életszervezési modell abban a tekintetben hasonló, hogy mindkettő az emberlét kihívásaira adott, egy közösség által kodifikált lehetséges válaszok korpuszát jelenti. Ám míg a hagyományra inkább a "nálunk a dolgokat ekképp kell/szoktuk csinálni" állítás, addig az életszervezési modellre az "errefelé ezt így, vagy úgy szokás általában csinálni, de amúgy nem nagyon" állítás a jellemző. A társadalomtudományok egyik közhelye, miszerint a tradicionális paraszti kultúraként jellemezhető, többé-kevésbé zárt helyi társadalmak az individuum státusához jobbára kötelező viselkedésmintákat rendeltek. E közösségek felbomlása, pontosabban a hely határainak átstrukturálódása következtében e viselkedésminták érvényessége, illetve az érvényes viselkedésminták halmaza megváltozott, többnyire kibővült, s megnőtt az individuumok mozgástere, választási szabadsága is. Ez nagyon ritkán jelenti azt, hogy nincs egy (esetleg több), az adott lokalitást jellemzőként interpretálható, érvényes elváráshorizont, azonban a körülmények változásának köszönhetően ez sokkal inkább egy játéktér, mint egy pálya fogalmával írható le. E játéktérben az egyéni életpálya megkonstruálása személyes teljesítménnyé válik, melynek során az individuum saját életstratégiájának, státusának megfelelően válogat a megoldások vagy megoldás-komplexumok közösség által kodifikált halmazából. Nem csupán arról van azonban szó, hogy egy, a tradicionális paraszti társadalmakat többé-kevésbé jellemző, jól körülírt normarendszer helyébe egy jóval alacsonyabb meghatározottsági szintű lép, hanem arról, hogy ennek érvényessége is változó, s a vele szemben megmutatkozó attitűdöket egyfajta dinamizmus - a választhatóság - jellemzi. Egyebek mellett e tényezők eredményeképpen Homrogd a szocialista Magyarország sok sodródó életű településének egyikévé vált, olyan hellyé, ahol a dolgok egymásra ülepednek [5], anélkül, hogy közben szervesülnének is.