Az első hipotézisek
Két évvel ezelőtt a kutatásom hipotézise [6] leginkább az volt, hogy Homrogd egy - gazdasági, kulturális stb. értelemben egyaránt - átlagos magyar falu, s mint ilyen, magára hagyott. Ez a magára hagyottság az élet minden területén éreztette hatását, s leginkább mint céltalansággal, kilátástalansággal terhes útkeresés nyilvánult meg. Mára a helyzet úgy tűnik, alapjaiban változott meg, s feltevésem szerint a "kényszerű modernizáció" [7] és az azzal párhuzamosan, részben annak következményeképp végbe menő identitáskonstrukció folyamatának nyomán Homrogd inkább egy, a magára találás állapotában lévő, "magát kitaláló" településként fogalmazható meg. Ez a kijelentés természetesen közel sem egy lezárt állapotot, inkább az elmozdulás irányát jelzi. Az elmozdulás a szó - napjainkban egyre divatosabb, és parttalanná váló "kulturális örökség" értelmében vett hagyomány irányába mutat, ennek tartalmát azonban Homrogdon meglehetősen nehéz azonosítani. Ennek alapvető oka az, hogy a tradícionális értelmeben vett paraszti kultúra Homrogdon már igen korán febomlott, átalakult.
[6
] Ezt a hipotézist nem én fogalmaztam meg, hanem - lévén igencsak kezdő antropológus hallgató, aki ráadásul egy már folyó kutatásba kapcsolódik be - a terepet vezető tanáromtól, Bán Andrástól készen kaptam azzal az instrukcióval, hogy a terepen lévő csoporttársaimmal együtt más-más nézőpontból teszteljük le. A teszt akkor beigazolta a hipotézist.
[7
]A modernizáció itt talán nem a legjobb kifejezés, ám arra a folyamatra, melyet a szekularizáció, a kényszerű - város és vidék határait összemosó, s a társadalmi kapcsolathálók térbeni elrendeződését átalakító - urbanizáció, a tőkefelhalmozódás és az infrastruktúra villámgyors fejlődése, a látványosan és időlegesen egységesedő fogyasztási szokások és a kulturális asszimiláció jellemez, általában ez a kifejezés használatos (ld. pl. Bárdos-Féltoronyi Miklós: Peremvidékről peremvidékre. Köztes-Európa fejlődésének útja. [Online] http://eszmelet.tripod.com/41/bardos41.html) A kényszerű modernizáció émikus fogalmát legjobban egyik adatközlőm, egy idős homrogdi asszony írta le a következőképpen: "Lépést kell vátani. Ha lépést vátunk, halaggyunk valamire. Én mán öreg vagyok, de lépést kell vátani."
