Az új homrogdiság és hordozói

Homrogd tehát, még a térség viszonyait figyelembe véve sem rendelkezik jelentős hagyományokkal. Egy átlagosnak mondható falu. Ez természetesen önmagában véve még nem minősíti sem a falut, sem a szóban forgó hagyományokat, hiszen egy közösség hagyományának értékét és értelmét az adott közösségben a neki tulajdonított és az általa betöltött szerepek vonatkozásában nyeri el. Így ami a fölötte álló struktúra szempontjából nem minősül jelentősnek, azaz nem hordoz különösebben fontos jelentést, az a lokális közösség számára még konstitutív, értéktényező lehet. Az örökségképző folyamatokban azonban ezek a lokális közösségek kísérletet tesznek arra, hogy megpróbálják saját partikuláris értékeiket az általános értékek szintjére transzformálni, vagy fordítva: megpróbálják magukat olyan közösségként interpretálni, mint amely egy, a vidék vagy a "nemzet" számára fontos értéket, lehetőleg annak ősformájában képvisel. Azon lokalitások számára, melyek identitásukat az így létrejött örökségre alapozzák, mindkét esetben fontos, hogy hagyományaiknak ne csupán lokális jelentősége legyen, s mindkét esetben saját legitimitásukat egy fölöttük álló struktúrából próbálják meg levezetni, ahhoz mérve magukat. E közösségeknek mindkét esetben találni kell valamit, ami az identitást mind kifelé, minid befelé hordozza, sűríti és szimbolizálja. Homrogd esetében három ilyen motívumról beszélhetünk, ezek: a paraszti építészet, a kézművesség és a népdalkör.

Az örökség- és identitáskonstrukciónak Homrogdon több, egymást természetszerűleg átfedő területe van[1], melyek a lokális szubjektumok (újra)teremtése szempontjából kulcsfontosságúak, hiszen tartalmazzák a tér és az idő tagolásának stratégiáit, a megélhetés mintáit és a közösségi lét paradigmáit egyaránt. Az egész folyamat egyik legproblematikusabb vonása azonban - kissé ingatag alapjain túl - az, hogy azt a keveset, ami hagyományként megmaradt, a konstrukció preferenciái nem engedik minden esetben kihasználni. Jól példázza ezt a problémát a polgármester egyik interjúban tett kijelentése, mely szerint Homrogdnak jellegzetes népdalai sincsenek. Ez az állítás egy sajátos szövegkörnyezetben, egy felsorolás részeként hangzott el, a felsorolás pedig arról szólt, hogy mi minden nem volt ebben a faluban - mint mondtuk, sem viselet, sem fazekasság, sem jellegzetes tárgykultúra vagy szokások - de mi minden jött lére az elmúlt években, mióta ő áll a falu élén, s tervei szerint mi minden jöhet itt még lére. Azonban a polgármester állításában van egy paradoxon, mely jellemzi a hagyománykonstrukció és a hagyomány - objektívnek nevezhető - korpuszának viszonyát. Ez a paradoxon akkor válik nyilvánvalóvá, ha megjegyezzük, hogy a népdalkörben maga a polgármester is számtalan homrogdi népdalt énekel, sőt, éppen ő irányított bennünket egy adatközlőhöz, aki szerinte a helyi népdalkincs egyik legavatottabb ismerője. A helyi népdalok gyűjtésében és a helyi "énekes hagyományok" ápolásában az énekkarnak különösen fontos szerepe van. Az énekkar egyik tagja sorra járja a falu öregeit és magnóra veszi az általuk ismert homrogdi népdalokat, melyeket azután a karvezető - aki egyben az általános iskola énektanára is - lekottáz és megtanít úgy a népdalkörnek, mint az iskolai énekkarnak. A homrogdi hagyománynak van, illetve lehetne tehát egy olyan eleme, mely valamennyire még élő és életben tartható, sőt az életben tartásnak egyfajta infrastruktúrája is létezik. Ugyanakkor a konstrukciós folyamat fentebb bemutatott természete miatt a hagyomány őrizhető része nem része a hagyományőrzésnek, illetve -teremtésnek. Ennek azonban megvan a sajátos oka. Mint több más településen, úgy Homrogdon is az identitás megújítása vagy inkább kitalálása, s az ennek kapcsán lassanként tudatosuló örökségesítési folyamat erős gazdasági (üzleti) implikációkkal bír: az örökségnek bemutathatónak kell lennie. Ezért prioritást élvez minden, ami látványos, eladható, s mint ilyen, könnyen birtokba vehető. Minden, ami bír ugyan némi sajátos jelleggel, ám még egy, a dolog jellegéből adódó elváráshorizonton belül van. (Mint egy sajátos fűszerezéssel készített helyi ételkülönlegesség, mely különösebb gond nélkül beilleszthető a "kontinentális reggeli" svédasztalos kínálatába.) Az örökség bemutatásának egyik elsődleges színtere a turizmus, ami természetszerűleg anyagi haszonnal jár. Mindazok tehát, akik valamilyen módon részt tudnak venni az örökség bemutatásában - például az örökség részét képező jellegzetes fazekas tárgyak másolatainak elkészítésével - valamilyen mértékben részesülnek is annak hasznából. Homrogdon azonban - bár kétségtelen, hogy vannak, illetve kezdeti stádiumára tekintettel inkább lesznek a folyamatnak nagy nyertesei - a történet a közösség fizikai túléléséről is szól, hiszen nincs más belátható gazdasági lehetősége a falunak a talpon maradásra. Erre vonatkoznak a polgármester mottóként idézett kijelentései is, és ez magyarázza azt az attitűdöt, mely gyakorlatilag minden elképzelésben, tervben megtalálható: a gazdasági és kulturális-közösségi értékteremtés, illetve -termelés összekapcsolását. Ebbe a képbe viszont a népdalok egyelőre nehezen illeszthetők be. Ennek egyik oka az lehet, hogy más vidékek nagy karriert befutott népzenéjével összemérve kiderül, hogy a homrogdi népdalok jelentősége inkább helyi. Másfelől úgy tűnik, sokkal nagyobb volna egy hangzó anyag elkészítésével járó befektetés költsége, mint amekkora hasznot az a befektetőnek hozhatna.