Az első tapasztalatok - találkozás az idegennel (1)

A homrogdi Kis Juhászhoz címzett kocsmából kilépve, ha jobbra fordulunk, egy érdekes építmény tövében egy első látásra nehezen azonosítható tárgyon akad meg a tekintetünk. Közelebb menve kiderül, hogy az azonosítás nehézsége sokkal inkább a tárgy helyi értékéből, s nem annyira magából a tárgyból következik, hiszen a figyelmes szemlélő számára gyorsan kiderül, hogy az épület egy szabadtéri színpad, a tárgy pedig egy kopjafa. Önkéntelenül adódik a kérdés: milyen jelentést hordoz itt ez a tárgy? Ki nyugszik itt, vagy ki lehetett a falu azon nagy szülötte, akinek emléket állítottak vele? Netán hősökről van szó? A kopjafa lábánál, a színpadhoz vezető út felé néző oldalán egy sírkőre emlékeztető műkő lap található, rajta felirat ékeskedik:

"A népdal mint az ékszer életet akkor kap, ha viselik. Mennél többeké lesz, annál nagyobb lesz világító és melegítő ereje."

Az idézet, mely Kodály Zoltántól származik, még inkább zavarba hozza a szemlélődőt. Miről lehet itt szó? Ez egy Kodály-emlékmű? Vagy emlékmű a népdalnak? Netán mementó, ami a haldokló népi kultúrára akarja felhívni a figyelmet? A kopjafa másik oldalán alul egy réztáblán a következő felirat olvasható:

"Állíttatta a homrogdi Napfelkelte Népdalkör a népdalt kedvelő és azt művelő barátai tiszteletére. Homrogd, 2002. július 20-21."

A tábla fölött a kopjafán egy név is található:

"Gál Potyó István Zsobok 1999".

Mint később kiderült, Gál Potyó István - szemben több helybéli adatközlőm vélekedésével - nem a dalos-mozgalom első nagy halottja, hanem a fejfa faragója, aki most nem érdekes számunkra, hiszen ő itt csupán egy megrendelői akaratnak megfelelő tárgyat hozott létre. Annál érdekesebb viszont maga a megrendelői akarat, az a társadalmi kontextus, melyben megfogalmazódott, s azok az attitűdök melyek kialakulásában munkáltak.