A módszer kérdése

E problémakörbe belelátva kutatásom egyre határozottabban körvonalazódó vezérfonala, alapproblémája Homrogd mint lokalitás horizontjának normák és minták dichotómiája alapján történő leírása, elemzése lett. A felvetés, miszerint létezik és megragadható Homrogd mint lokalitás, létjogosultságát hipotézisem szerint éppen az örökség-típusú, hirtelen fellépő, erőszakos mintakínálatnak a tükrében a válaszként jelentkező nem-követés, de a falu nyílt rendszer voltából eredő elköltözés lehetőségének - eddig inkább - elvetése közti rés adja.

A kutatás során ezt a problematikát többször, többféle formában - tisztán szöveges dolgozat, képekkel illusztrált vagy azokkal is érvelő publikáció és mozgókép - próbáltam interpretálni, prezentálni, ám minden alkalommal hiányérzetem támadt a választott forma adekvát voltát illetően. Hiányérzetemnek alapvetően két okát látom.

Egyfelől tereptapasztalataim alapján úgy tűnt, hogy a horizontok Homrogdon alapvetően nem a lokalitás teremtésének verbális illetve verbalizált - névadás, hely- és dűlőnevek, történetmondás, stb. - hanem a tér, idő és a személyek lokalizálásának tér- és tárgyalakítási, valamint rituális gyakorlatában, tehát a látható - láthatóvá tett, illetve láthatóként megjelenő - technikái kapcsán ragadhatók meg. E tapasztalat értelmezéséhez ismét Appadurait hívom segítségül. Elméletében fontos szerepet játszik a lokalitással összefüggésben megfogalmazott "szomszédság" fogalma.

Ezzel utal "azokra a ténylegesen létező társadalmi formákra, amelyekben a lokalitás mint dimenzió vagy érték, változatos módon nyilvánul meg. A szomszédságok ebben az értelemben olyan megragadható közösségek, amelyeket realitásuk - legyen az térbeli vagy virtuális - és társadalmi reprodukcióra való képességük jellemez." (Appadurai 2001: 3-4)

A lokális szubjektumok és azon szomszédságok termelése, melyekben azok létrejönnek "történelmi és dialektikus" kapcsolatban áll. (Appadurai 2001: 7) Megbízható, azaz a lokális tudást birtokló és azt továbbadni képes lokális szubjektumok hiányában a lakóhely és az életvilág meghatározó körülményeinek megteremtése nem állna senkinek érdekében. Azonban a már rendelkezésre álló, ismert, elnevezésekkel, tárgyakkal birtokba vett, bejárható terep hiányában "a lokális szubjektumokat létrehozó rituális technikák is elvontak és meddők lennének. Egy olyan szomszédság hosszú távú megteremtése, amely egyszerre gyakorlati, értékkel bíró és adottnak tekintett, függ a lokalizált helyeknek és időknek a tudást birtokló lokális szubjektumokkal folytatott csorbítatlan érintkezéseitől. Kimondottan történelmi problémák akkor bukkanhatnak föl, ha e csorbítatlanság kerül veszélybe." (Appaurai 2001:7) Homrogdon az elmúlt évtizedek változásai során nem csupán a lokális tudás - annak ismerete, "hogy miként kell megbízható lokális szubjektumokat, valamint olyan lokális szomszédságokat létrehozni, amelyekben ezek a szubjektumok felismerhetők és szervezhetők lesznek" (Appadurai 2001:6) - sérült illetve vált töredezetté, hanem pontosan effajta veszélytényezők halmozódtak fel. A térszerkezet többszöri átstrukturálódása, a társadalmi - etnikai csoportok térbeli eloszlásának változásai, szimbolikus és közösségi terek eltűnése, létrejötte vagy funkcióváltozásai kapcsán sem a csorbítatlanság, sem a gyakorlatiság, sem az érték, sem az adottság nem állandó. Ilyen veszélyhelyzetet generál gyakorlatilag a faluban a polgármester innovációjaként értelmezett hagyománykonstrukció is. Mint később látni fogjuk, az elmúlt évtizedekben kialakult egy, a tárgy- és térformálást lokálissá tevő technika, mely már-már hagyományként funkcionált, s melynek fontos része volt az, hogy ami lokális, ahhoz a lokális szubjektumoknak, a homrogdiaknak közük van abban az értelemben, hogy formálásába kezük munkájával szólnak bele. A polgármester koncepciója nem csupán túl gyors átalakulást eredményez, nem csupán túl erőszakos, de az emberek nem is érzik a magukénak, mert nincs közük hozzá. Nem érzik saját hagyományuknak, mert idő közben más lett az övék, és nincs közük hozzá, mert a kialakításában sem vesznek részt. A Homrogdon végbemenő folyamat tehát a tér- és tárgyalakításban válik primer módon megragadhatóvá.

A kutatásnak a vizualitás felé történő elmozdulását erősítette a helyi viszonyok verbalizálásának tekintetében, a homrogdiak részéről tanúsított ellenállás. A faluban úgy tűnik, túl sok az "elágazás", túlságosan összetett a kapcsolatrendszer a genealógiai, gazdasági és hatalmi-politikai összefonódások és elkötelezettségek tekintetében. A lokális tudás töredezettsége, az összefüggéseket értelmező összefüggő helyi narráció hiánya pedig túlságosan zilálttá teszi a tapasztalatot a lineáris, szövegszerű értelmezéshez és prezentációhoz.

Ezzel azonban fentebb említett hiányérzetem második vélhető okához jutottunk. Ez a megközelítés ugyanis egy sokkal lazább szerkezetű tény- és jelenségkapcsolatokat felmutató lokalitásképet eredményezett, ami meg is felel az idő által lerakott formákból létrejött "üledékszerű homrogd-entitásnak". Hogyan lehet azonban egy kutatás eredményeit adekvát módon úgy interpretálni, bemutatni, hogy egyfelől analitikus-értelmező és érvelő legyen, viszont képes legyen közvetíteni a jelenlét élményét és a terep sui generis voltát? Megoldásként végül a multimédia adódott, mint a verbális és vizuális érvelés összekapcsolását lehetővé tevő, ugyanakkor a hipertextualitás és hiperpikturalitás lehetőségeit kihasználva a terepre jellemző többértelműséget az olvasó bevonásával, aktív részvételével az interpretáció/értelmezés és a bemutatás részévé tevő módszer.