A falu térszerkezetét egészen az 1940-es évek végéig erős tagoltság jellemezte. A falunak nem volt „tér” névvel jelzett közterülete, csak két utcája – pontosabban egy fő utcája és egy béka sora –, s ma sem használnak ilyen megnevezést. A helybéliek számára az igazi központ a templomdomb volt. Itt van a falu egyetlen temetője, ide helyezték az első világháborús emlékművet is, és a frontig itt tartottak mindenféle összegyülekezést. A front után ez a funkció áttevődött erre a térre, ahol a béka sor a főútról leágazik, s ahol Likistány kastélya, a hozzá kapcsolódó pár melléképület, és a hagyomány szerint annak idején, a millennium évében a hét vezér tiszteletére ültetett hét hársfa állt. Itt tartották a különböző kampánygyűléseket, később itt tartották a téesz szervezésekor az agitáló gyűléseket, és egyéb, a köz dolgait érintő összejöveteleket. A kommunista rendszer azután ezt a teret is „deszakralizálta”. Az első téeszszervezési hullám idején a hársfák egy részét kivágták tüzelőnek, a kastélyból pedig előbb sajt-, majd galvanizáló üzem lett. Az uradalmi birtok kovácsolt vas kerítéseit elbontották, területét kiosztották házhelynek, gazdasági épületeit vagy felszámolták, vagy lakásnak alakították át, aminek következtében a falu térszerkezete jelentősen átalakult. A falu új központjaként azonban a béka sor és a fő utca felvégi kereszteződését jelölték ki, a ’60-as évek elején ide épült a Kultúrház. Ennek udvarán állították fel 1970-ben a felszabadulási emlékművet, s az épület falára került az 1848-as forradalom és szabadságharcnak emléket állító márvány tábla. A tér minden oldalról nagyon erős hangsúlyokat kapott – ám a falura jellemző módon a kultúrák rétegei itt is „áttetszők” voltak, az új nem fedte teljesen a régit. A kultúrház ugyanis egy hajdani portára épült, az építtetők pedig meghagyták az egykori lakók által az udvaron fogadalomból felállított feszületet. A korábbi kettő – görög és római katolikus felekezeti iskola – helyett kialakított új állami iskola új épület is közel épült fel. A közelben a kocsma funkcióját – tehát a lokális társadalom fórumát – ellátó bolt is működött, s itt – a falu hajdani kovácsműhelyében – rendezték be a téesz varrodáját.

A politikai rendszerváltás után a falu új – kulturális és közigazgatási – központja ott kezdett kiépülni, ahol a kastély volt. Egy pályázatot megnyerve az önkormányzat rendbe hozta a kastélyt s átalakította turistaszállóvá, illetve mögötte fölépített egy szabadtéri színpadot. A kastély így egy újfajta szakrális minőséget kapott. Bármelyik rendszer volt is hatalmi pozícióban, a kastély használatának privilégiuma a hatalmi viszonyokat jelezte. Az épület a szocializmust megelőző időszakban a „fennhatóság” és a „függőség” szimbóluma volt, hiszen a megélhetés a földtől és annak birtokosától függött. A szimbolizációnak ezt a vonulatát vitte tovább a szocialista rendszer, s ebbe lép be az új vezetés is, hiszen koncepciója szerint a falu megélhetésének egyik alapját a turizmus jelenti.

Pár évvel később létesült az Esélyház egy régi kocsma helyén, a végében az új, Kis Juhászhoz címzett kocsmával. A kocsmát az utcáról cégére ellenére is csak „második látásra” lehet észrevenni, létének ismerete így bizonyos helyismeretet, „beavatottságot” feltételez. Az Esélyház homlokzatát elhagyva azonban látszik, hogy a kocsma teljesen hozzáépült a házhoz, azt azonban csak a tényleg beavatottak tudják, hogy a két épület közös elektromos hálózaton van. Ez a parasztok kocsmája, s az emberek a rendezvények után általában itt kötnek ki.

Ez az épület hivatott arra, hogy a falu továbbélésének esélyét szimbolizálja. A Ház külseje – melyet apró részletekig a polgármester instrukciói alapján a helyi paraszti építészet mintájára készített a tervező – kiválóan illeszkedik az utcaképbe. Magassága nem üt el a környező épületekétől, mint minden régi parasztház hosszában áll a telken. A homlokzat egyik részén oszlopos tornácra emlékeztető fedett területet alakítottak ki, s természetesen kontyolt tetővel látták el.

A ház elnevezése, megjelenése valamint kijelölt funkciója összefoglalja a polgármester és a helyi kulturális elit falumegújító törekvéseinek alapgondolatát. A megmaradásra, a falu egzisztenciájának megtartására, a falu újra közösséggé szerveződésére csak akkor van esély, ha visszafordul a hagyományokhoz.

Ugyanezt a koncepciót fogalmazza meg, azonban inkább kifelé, az átmenő forgalomnak, a vendégeknek, az idegeneknek szólva a buszmegálló-épület. Tulajdonképpen átlagos, nyitott, fa építmények, melyeknek a tetejét a régi csűrök tetőzetének mintájára építették meg. Az ötlet önmagában nem eredeti. Magyarország más tájain tucatnyi hasonló jelenséggel találkozhatunk, s a Homrogd környéki településeken – így Alsóvadászon is – épültek efféle „rurális” buszmegállók, ám azok egyetlen esetben sem mutatnak rokonságot a helyi építészet jellegzetességeivel. Azon az autóbusz vonalon, mely Homrogdon átvezet, először és egyedül itt találkozunk ezzel a megoldással.

A téren tovább haladva itt találjuk a falu első „maszek” boltját, s ugyanebben a kereszteződésben van a két nyilvános telefonfülke egyike. Szintén gyakorlatilag a téren van az Egészségügyi Központ, mellette a polgármester háza. A terület rendezése után a régi kultúrház faláról a ’48-as emléktáblát az önkormányzat áthelyezte a kastély-túristaszálló falára, és 1999-ben állították fel a már említett „élők emlékművét az élőknek” a kopjafát a színpad mellett. Jelenleg a tér egyetlen, még kihasználatlan épületének átalakítása a minap fejeződött be, itt kapott helyet az egyik bankhálózat kihelyezett fiókja.

A tér tehát – bár nem így hívják – funkcióját tekintve egyre inkább a falu főterévé válik. Kialakítása szimbolikus térfoglalásként is értelmezhető, amennyiben a rendszerváltáskor hatalomra került, s azóta gyakorlatilag folyamatosan fennálló új rendszer a terület korábbi funkcióit megszüntetve vagy átalakítva, azt a saját céljaira, ideológiájának reprezentálására használja föl. Ez történik, amikor a tér köré szerveződnek a közigazgatás, a lokális hatalom gyakorlásának intézményei, a közösségi emlékezet tárgyai és helyei, s a közösségi élet különböző szintjeinek terei egyaránt. Azzal pedig, hogy ebbe a térbe szervesül a polgármester személyes élettere is, a struktúra egy sajátos hierarchiává szerveződik, s a polgármester szimbolikusan is belép a közösség centrumába.

Fentről, a minden oldalán nyitott szabadtéri színpad nézőteréről kisebb-nagyobb takarásokkal mindez egységes képpé szerveződik, s úgy tűnik, a nyitott színpad mögött a tér kulisszaként szolgál a mindennapi élet „drámájához”.